„…Egyet azonban nem szabad elfeledni, hogy mindenkinek azt kell nyújtania a mai világban, amire Isten képesítette: nekem Kerkai Atyáról csak azt lehet megírnom, amit mellette és róla tapasztaltam. Nem lehet kiválogatni sem a „lelkesítő epizódokat”, sem a „derűs dolgokat” Kerkai Atyával kapcsolatban. Mi mellette a megfeszített munkát és a megfeszített áldozatot tapasztaltuk meg, és kénytelenek voltunk látni 55 éves korától a folyamatos „eljelentéktelenedést”, és szellemileg „deklasszálódni” Őt, akit Széchenyi után a „legnagyobb magyarnak” tartunk. S mindezt vállalta tudatosan, zokszó nélkül, és felajánlotta a magyar népért. Valóban érvényes rá legkedvesebb népdala: 

 „Szivárvány havasán, felnyílt rozmaring szál.

Haj! Nem találja helyét, el akar bujdosni…” 

 Ki is vette a mennyei Atya, és új helyre tette, mert „egyetlen szerelme: a magyar nép” nem tudta és nem akarta megbecsülni! 

 De halálának 30. évfordulóján nem akarok keseregni, hiszen számára mennyei Születésnap volt a halál, s ez a mostani megemlékezés „valódi Születésnapjának” évfordulója. Éppen ezért arról akarok megemlékezni: milyennek láttuk Őt mi, utolsó munkatársai. S ebből talán mások is megsejtik, hogy ki volt KERKAI JENŐ S. J. aki „onnan túlról” is velünk van, és segít nekünk megvalósítani azt, amire Ő az életét tette fel…”